Velencei-tó és környéke
Fejér megyében, Budapest és Székesfehérvár között, a Velencei-hegység lábánál található. A Mezőföld földrajzi középtájon, azon belül a Velencei-medence földrajzi kistájon thelyezkedik el.
Kedvező természeti és földrajzi adottságainak, valamint a mederszabályzásnak köszönhetően a Balatonhoz hasonlóan hazánk legkedveltebb üdülőhelyeinek egyike. Területe 26 km², a felület harmada nádassal borított. A napsütés hatására, valamint a sekély, átlagosan 1,5 m-es mélysége miatt Európa egyik legmelegebb tava: a víz hőmérséklete elérheti a 26-28 °C-ot is. A Velencei-tó ásványi anyagokban gazdag, kiváló vize a kimerült szervezetet felfrissíti, regenerálja.
Vízellátását főként a Vértesben eredő és a Zámolyi-medence vizeit összegyűjtő Császár-víz biztosítja. A Velencei-hegységből hat vízfolyás táplálja, közülük a pákozdi Bella-patak a legszámottevőbb. A tóban két mesterséges sziget található: a Cserepes-sziget és a Velencei-sziget.
Velencei-tó története
A földtörténeti szempontból fiatal tó csupán 12-15 ezer éve, két párhuzamos törésvonal között alakulhatott ki. Az árkos mélyedést egyrészt a zivataros szelek egyre jobban kimosták, másrészt a hordalékok, a felszíni vizek és esőzések, továbbá a környéken élő birtokosok újra és újra feltöltötték, tehát a tó hol kiáradt, hol kiszáradt. A tó az elmúlt másfél évezred folyamán tizennégyszer, azaz átlagosan mintegy 100 évente kiszáradt. A legutóbbi ilyen eset 1863 és 1866 között volt, amikor a Fertő is erre a sorsra jutott.[4] Ebben az időszakban huszárok gyakorlatoztak a kiszáradt mederben. Ezzel szemben több alkalommal kiáradt, elöntve a parti területeket: a legjelentősebbek az 1838-as és az 1963-as tavaszi áradások voltak.
Jelenleg a tó természetes életútjának körülbelül a felénél tart, külső beavatkozások nélkül az elláposodás, majd feltöltődés lesz a sorsa néhány évezreden belül, a mederkotrás viszont drasztikus beavatkozás a tó élővilágába, a kitermelt több millió köbméter iszapnak a tavon kívülre való elszállítása és elhelyezése szinte megoldhatatlan feladat. Az 1960-as évek végén kezdődött meg a tó akkori korszellemnek megfelelő szabályozása, ebben a természetvédelem mai szempontjai nem szerepeltek, ennek során a partvonal körülbelül felében a tó eredeti arculata teljesen elveszett.
A szabályozás keretében a Dinnyés–Kajtori-csatornán Dinnyésnél zsilipet, a Császár-vízen Zámolynál és Pátkánál víztározót építettek. A tó medrének mintegy 50%-át 1977–1978-ban kotrással kimélyítették. A felgyűlt kotrási iszapból alakították ki mintegy 1 millió m³ iszap és nád felhasználásával a Cserepes-szigetet – amelyet ezt követően 6 m-es betoncölöpökkel cölöpöztek körbe –, valamint a Velencei-szigetet. A kotrás hatására a nádasok aránya a tó felületének 60%-áról 40%-ára szorult vissza. A partvonal feltöltése és beton védművekkel való kiépítése miatt a természetes tópart csak kevés helyen maradt meg.
A tópart természetközeli arculatát nagyarányú építkezések változtatták meg. Az északkeleti parton a feltöltések miatt a tóból mintegy 100 méteres sáv elveszett. Az egykori partvonal közvetlenül az országút mentén húzódott, vonalát a még élő fűzfák mutatják. A tómeder feltöltött helyén strandot, bevásárlóközpontot, üdülőparkot építettek, a maradék területet felparcellázták. Az északi partvonal kelet felé eső szakaszán két és fél kilométer hosszban evezős pályát építettek, a természetes környezet, nádas itt sem maradt meg.
forrás: wikipedia.org